Előzzük meg a szénmonoxid mérgezést!

2016. 10. 28.

A statisztikai adatok szerint évente 10-30 ember szenved halálos szén-monoxid mérgezést Magyarországon. Az enyhébb lefolyású mérgezések számát megbecsülni sem lehet, de valószínűsíthető, hogy a lakosság nagy része szenvedett már el élete során kisebb mérgezéseket.

Melyik készülékek lehetnek felelősek a mérgezésért az ön lakásában?

A szén-monoxid az emberi szervezetben felhalmozódva okoz akár végzetes mérgezést, kis mennyiségben azonban hosszú távon is elviselhető a jelenléte. Ebből következően a szén-monoxid vészjelzőnek is a halmozódás veszélyére kell figyelmeztetniük.

Alábbi táblázat a szén-monoxid mérgezés hatásait mutatja be:

Szén-monoxid koncentráció                                                     Emberi szervezetre kifejtett hatás

200 ppm                                                                                            2-3 óra tartózkodás után fejfájást okoz

400 ppm                                                                                            1-2 óra után fejfájás, rosszullét, hányinger

800 ppm                                                                                            45 perc után fejfájás és rosszullét

1600 ppm                                                                                          20 perc után eszméletvesztés, 2 óra után halál

3200 ppm                                                                                          5-10 perc után eszméletvesztés, 30 perc után halál

6400 ppm                                                                                          1-2 perc után eszméletvesztés, 10-15 perc után halál

12800 ppm                                                                                        1-3 percen belül beáll a halál

 

Veszélyes szén-monoxid képződésre, illetve enyhe szén-monoxid mérgezésre utaló jelek lehetnek:

  • Ha a gázláng a tűzhelyen, fűzőlapon, kazánban helyenként sárgás színű.
  • Kémény bekötések helyén, vagy a kémény vonalában a falon kormozódás tapasztalható.
  • Influenza jellegű tünetek láz nélkül.

Milyen további figyelmeztető jelek lehetségesek?

  • A házban lakó kisállatok (kutya, macska, tengerimalac, stb.) váratlan megbetegedése vagy halála.
  • Ha a család több tagjának is egyszerre alakulnak ki hasonló tünetei.
  • Ha a tünetek (fejfájás, szédülés) gyorsan elmúlnak, ha elhagyja a lakást, de rövid időn belül újra jelentkeznek, miután hazaér.
  • Ha a tünetek szezonálisan jelentkeznek, például jellemzően a fűtési szezonban.

A jellemzően gázkészülékek meghibásodásából vagy egyéb okból fellépő nagy mennyiségű szén-monoxid beáramlásnak azonban nincsenek a fentiekhez hasonló jelei, ezekben az esetekben csak egy megbízható szén-monoxid riasztó adhat elegendő védelmet családjának.

Hogyan védekezzek?

A három legfontosabb lépés a CO mérgezés elkerülése érdekében:

  1. Telepítsen CO riasztót!
  2. Végeztessen rendszeres karbantartást gázkészülékein és egyéb tüzelő berendezésein!
  3. Ismerje meg és ismerje fel a jeleket és a mérgezés tüneteit!

Részletesen a szén-monoxid elleni védekezésről

Egy megfelelően működő és megfelelő helyre felszerelt szén-monoxid riasztó telepítésével még azelőtt értesül a szén-monoxid jelenlétéről, hogy az bármilyen egészségügyi tüneteket is okozna.

A szén-monoxid vészjelző csak akkor nyújt biztonságot, ha megfelelően került elhelyezésre. Ezért figyelembe kell venni, hogy a szén-monoxid bár felfelé száll, a levegővel elkeveredve nem mutat olyan rétegződést, mint például a földgáz. A szén-monoxid belélegezve okoz mérgezést, ezért elhelyezése légzési magasságban célszerű.

Ha a készüléket a falra rögzíti, akkor az legyen magasabban az ablak és az ajtó felső élénél, de legalább 15 cm-rel a mennyezet alatt.

Ha a készüléket a mennyezetre rögzítik, akkor az legyen legalább 30 cm-re minden egyes faltól. A vészjelzőt a potenciális szén-monoxid forrástól (kazán, kandalló) 1-3 méterre kell elhelyezni.

Ha a helyiségben válaszfal vagy más térelválasztó is található, akkor a vészjelzőt a potenciális szénmonoxid forrással azonos részben kell elhelyezni.

Ha a mennyezet lejt, akkor a készüléket a helyiség magasabb részében kell elhelyezni.

A hálószobában és más, a potenciális szén-monoxid forrástól távoli helyiségben elhelyezett vészjelzőt a helyiség azon részén kell felszerelni, ahol a helyiségben tartózkodók levegőt vesznek. Tehát hálószobában a vészjelzőt az ágy magasságában ajánlatos felszerelni.

Nem szabad szén-monoxid vészjelzőt felszerelni:

  • Épületen kívül
  • Szekrénybe vagy az alá
  • Nedves vagy nyirkos helyre
  • Közvetlenül a mosogató vagy tűzhely fölé.
  • Ablak, ajtó közelébe vagy olyan helyre, ahol légáramlat, huzat az érzékelést befolyásolhatja (beszívó vagy elszívó ventillátor/légtechnikai nyílás közelébe)
  • Ahol a levegő áramlását valami, például függöny vagy bútor akadályozhatja
  • Ahol a por vagy egyéb szennyeződés összegyűlhet és elszennyezheti az érzékelőt, megakadályozva annak működését
  • Olyan helyiségbe, ahol a hőmérséklet -10°C alá süllyedhet, vagy 40°C fölé emelkedhet.
  • Oda, ahol könnyen feldőlhet, megsérülhet vagy ahonnan vigyázatlanul eltávolíthatják.

Sokféle szén-monoxid vészjelző kapható manapság. Ezek alapvető felszereltsége az érzékelő szenzor, amely a szénmonoxid jelenlétét érzékeli, és veszély esetén riaszt. A 2001-ben bevezetett, Co vészjelzők tulajdonságaira és üzemeltetésére vonatkozó szabvány előírásainak csak az elektrokémiai szenzorral szerelt vészjelzők képesek megfelelni. Minden Európában forgalomba hozott készüléknek rendelkeznie kell CE bizonylattal, amellyel a készülék gyártója igazolja, hogy terméke megfelel minden vonatkozó európai előírásnak.

A korszerű szén-monoxid vészjelző működése azon alapszik, hogy egy, a szén-monoxidot elnyelni képes vegyi anyag a gáz elnyelt mennyiségétől függően megváltoztatja fizikai jellemzőit, amelyet elektronikusan mérve veszély esetén a készülék fény- és hangjelzéssel riaszt, esetleg ezeken felül elektromos kapcsolójelet is ad (például kazánt áramtalanít).

Mivel az emberi szervezetben a szén-monoxid halmozódva okoz mérgezést, a vészjelzőknek a halmozódás veszélyére kell figyelmeztetniük. Ez azt jelenti, hogy az emberi egészségre nem ártalmas CO-koncentráció esetén a készülék nem riaszthat. Az említett koncentráció esetén a vészjelzőnek csak akkor szabad riasztania, ha a szén-monoxid olyan sok ideig van a légtérben, hogy a halmozódás miatt mérgezés léphet fel. Minél nagyobb a CO koncentrációja, annál gyorsabban kell a készüléknek felhívni a figyelmet.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

www.ezermester.hu

www.honeywellcoriaszto.hu